Olvasáshoz a következő zenét ajánlom, drága olvasóim :
(ezért is köszönet Szancsukának )
Céltalanul sétáltam ,de tudtam merre megyek: Az iskolámhoz, a Lord Nelson Gimnáziumhoz, ami mindig, még most, a nyári szünet alatt is nyiva van, az irodában a szorgos Mrs. Jensen ugyanúgy nyomogatja a billentyűzetet, mint a legbékésebb, októberi napok egyikén, és a tanárok éppen a termeiket alakítják át, új képeket teszenk ki ,a tavalyi eléggé összefirkáltak helyére, és a tanári szoba csak úgy nyüzsög: Egészen Június végéig, ugyanis tanárainknak nem akkor van az utolsó napjuk mint nekünk. Besurrantam a hatalmas üvegajtón, és szerencséen nem ütköztem bele egyik kedves takarítóba sem, akik valószínűleg azonnal felelősségre vontak volna, hogy mit keresek én ilyenkor az iskolában, miért nem élvezem a szünetet. Mivel fogalmam sem volt, mit keresek egyáltalán itt, de mégis biztonságban éreztem magam. Úgy döntöttem, legaláb ma elleszek itt, itt senki nem fog keresni. Végülis... Melyik tizenéves menne egyáltalán az iskola közelébe is most, június végén?
Zseniális tervemen gondolkodva ballagtam fel, egészen a harmadik emeleten túl, a tetőn lévő kiskertbe, a kedvenc búvóhelyembe. Még mindig ugyanolyan volt: A kis nyitott teraszt körbevették az elsősök által kifestett színes virágcserepek, virágládák, bennük pedig hatalmas, különféle növények tornyosultak. Az egyik polc tele volt virágápolásra kitalált eszközökkel, minden mennyiségben, és a kiskert egyik fala, ami egy üvegfal, tele volt ragasztva üvegfestékkel, ami a művészeti-szakkör kreativitását hirdette. Összegezve, igen békés kis hely volt, tökéletes a gondolkodásra, leckeírásra és igen, a gonosz pszcihopaták elől való elrejtőzésre is. Így hát levetettem magam az egyik kényelmes padra, hátradőltem és azon kezdtem gondolkozni, ho lrontottam én ennyire el ezt a dolgot: Talán nem kellett volna ajtót nyitnom az éjszaka közepén? Lehet. Talán nem kellett volna kikérdeznem Jennát a történtekről? Talán nem kellett volna engednem, hogy elmenjen? Lehet. És talán nem kellett volna bíznom benne. Mindigis tudtam, hogy kihasznál, de én ezt akaratgyenge kretén létemre elengedtem a tudatom mellett. Sokszor cserélt le másra, aztán amikor az a valaki átverte, otthagyta, akkor visszajött hozzám.
Már besötétedett, hallottam, ahogy a takarítónénik bezárják az iskolát, de senki nem gondol arra, hogy egy szomorú, 17 éves lány ül a virágok közt, a tetőteraszon. Amikor majdnem elaludtam, jó kis lassú zenéket hallva, furcsa hangra lettem figyelmes. Mintha valami vonyítás lenne, aztán morgás. Vérfagyasztó volt, nagyon megijesztett. Fogtam magam, és kinéztem a tetőteraszról, és megláttam a teliholdat. Annyira valószerűtlennek tűnt, hogy éppen itt van felettem ez a nagy, sajtra, vagy éppen grépfrútra hasonlító Hold -igen, kezdtem éhes lenni- és épp most hallok egy farkasvonyítást. Rögtön a vérfarkasokon járt az eszem, és mégegyszer megbántam, hogy annyi ijesztő vérfarkasos filmet nézem. Csak remélni tudtam, hogyha tényleg egy werewolffal van dolgom- velem már bármi megtörténhet alapon- akkor legalább van annyira cuki mint a Vámpírnaplók Tylere.
Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment. Így hát odatoltam egy széket a tetőterasz széléhez és a Holdat bámultam, miközben szomorú Glee-s zenéket hallgattam. Ahogy ott bambultam, megláttam egy nagy, de nagyon nagy állatot elmenni az iskola előtt. Talán kutya? De annak túl nagy... Már kezdek megőrülni -gondoltam- mindenhol vérfarkasokat látok, hallok? Végül arra jutottam, hogy nekem nem ez a bajom, hanem az, hogy egy pszcihopata üldöz. Nem ilyenekkel kell foglalkoznom, hanem azzal például, hogy mi lesz, ha holnap reggel valaki, amint kinyitja az iskolát, esetleg felnéz a tetőkertbe, hogy hogy vanna ka virágok, vagy éppen úgy tartja kedve, hogy nézelődik egy kicsit innen. Amint ezen a problémán agyaltam, valahogy megint elaludtam. Álmomban megint az elmebeteg, öltönyös alak kergetett, de most melette futott egy hatalams kutya- talán farkas- is. Ez már irónikus.
Ha sikerül megírnom, akkor holnap folytatás lesz :)))
Luluka..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése