Az olvasáshoz ezt a zenét ajánlom:
Jó olvasást, remélem tetszeni fog! :)
Mint minden este, amikor nem tudtam elaludni, most is az ágyamban feküdtem, az órát bámultam, és próbáltam álomba zuhanni. A fülhallgatóm az asztalomon hevert, fél méterre az ágyamtól. Megéri felállni érte? Már ezen filóztam egy ideje, amikor csengettek. Automatikusan ellenőriztem, nem vagyok-e hiányos öltözékben, majd indultam ajtót nyitni, mivel a szüleim nagyon sokat utaznak, és így már megszoktam, hogy egyedül vagyok. Majd a küszöbön megtorpantam: Mi a jó fészkes fenét keres itt akárki is hajnali háromkor? Kezdtem beparázni, majd úgy döntöttem, ahelyett, hogy bebújnék az ágy alá, megnézem mit akar az ajtóban álló zavarodott elméjű egyén. Felkaptam az első tárgyat ami a kezem ügyébe akadt, védekezés céljából, majd miután leesett, hogy egy pszcihopata gyilkos ellen nem sokra megyek az új epres szájfényemmel, kicseréltem azt egy baseball-ütőre.
Kilopakodtam az előszobába, majd miután a sötétben haladva háromszor bevertem az amúgy is gyulladt lábujjamat a szekrényekbe és még a jó ég tudja mikbe, sikeresen elérve az ajtóhoz, átfutott az agyamon az a rengeteg- körülbelül kettő- horrorfilm amit láttam életemben, de meggyőztem magam, hogyha valami idegbeteg van az ajtóban, az be fog jutni, és max tönkreteszi a fényes fa ajtót.
Reszkető kézzel a kilincs felé nyúltam, ütésre lendítettem az ütőt a kezemben, majd lenyomtam a kilincset. Készen arra, hogy valami láncfűrésszel szemben, vagy legalább egy ordibáló idegen szorításában találom magam, kinyitottam az ajtót. És mivel találtam magam szembe? Egy orrnélküli, mormogó pedofillal? A Mocsokkal, a Micimackóból, aki többször is rémálmaim főszereplője volt az elmúlt 10 év során? Legalább egy pohár vizet kérő, falfehér, néhol átlátszó 8 éves kislánnyal? Nem. De a látvány, ami elém tárult, talán az előbb felsoroltaknál is ijesztőbb volt: Jenna Morris, a legjobb barátnőm, eléggé kiborulva, szétsírt arccal, hisztérikusan zokogva. Sok filmet láttam már, amiben a hősnő, miután szakított a barátjával, egy doboz fagyi mellett hisztérikusan bőgött. De ez a látvány nem hasonlított egyik mozis tapasztalatomra sem, és hogy bevalljam igencsak csalódottnak éreztem magam a hollywood-i filmek hitelességét illetően: Jenna haja izzadt tincsekben tapadt fényes homlokára, a szeme pirosabb volt mint Martha nénikém, miután egy fél doboz pirosítót feldobott magára, a mindig tökéletes sminkje foltokban tapadt a szemhéjára, a szempillaspirálja pedig a könnycseppekbe olvadva folyt le az arcán -na jó, a filmekben ezt eltalálták. Mindehhez a legsipákolóbb, legidegtépőbb, és egyben legijesztőbb hangot hallatta, amit életemben hallottam.
-Te jó ég, Jenna! Halkabban már, felébreszted a szomszédokat. És apropó szomszédok, találkoztál Mr. Parkerrel? -emlegettem újra a szeretett alsószomszédomat, aki kivételes hallással volt megáldva, így 85 évesen is. Mr. Parker kedvenc szórakozása az volt, hogy köszöntse a házunkba érkező vendégeket, miután hallotta, hogy azok felcsöngetnek a kaputelefonon, vagy kulccsal ajtót nyitnak, és felfelé igyekeznek. Igaz hajnali három volt, fogadni mertem volna, hogy Jenna nem az ajtónk előtt kapcsolt sipítozó üzemmódba, így hallatva bánatát a fél társasházzal, különösen beleértve Mr. Parkert.
- Te, engem legkevésbé sem érdekel az a pacák a remek fülével most, van nagyobb bajom is. Ugye a szüleid elutaztak?
- Igen el, nemrég beszéltem Anyuval, most Szlovéniában vannak.
- Ennyi elég is nekem. Bemehetek, ugye? - sipította még mindig hat oktávval a normális hangja felett Jenna.
- Persze, de mondd már, mi történt! - kértem számon barátnőmet, letámasztva a baseball-ütőmet a sarokba, elgondolkozva azon, anyu magával vitte-e azt a finom barackos nyugtatóteáját.
Miután lemostam Jenna sminknek nem nevezhető, arcára tapadt színkavalkádot, és leültettem a kedvenc fotelembe, a konyhába száguldottam, és lekapta ma polcról anyu szigorúan vészhelyzetre tartogatott teásdobozát. Szerencsére találtam a barackos csodateából, így miközben odatettem forrni a vizet, próbáltam kiszedni Jennából, miért is ébresztette fel a szomszédaimat az éjszaka közepén.
- Én... annyira féltem, nem tudtam mit tenni.. Csak... Csak futottam és sírtam és futottam... én... -hallottam, hogy Jenna majdnem elsírja magát, így próbáltam nyugtatgatni, nem sok sikerrel.
Miután megitta a teát, és kisírta magát, ezzel elfogyasztva a ház zsepi, majd vécépapír, majd konyhai törlőkendő, majd végső soron kisebb törülköző-készletét, megint rákérdeztem, mi zaklatta fel így.
- Shade.. én.. nem akartalak belekeverni ebbe... de nem tudtam gondolkodni. Meglátott, és egészen idáig moüldözött. Nem tudom sot mit csináljak.
- Ki? Ki üldözött téged, és miért? -kezdtem fontolgatni, milyen kínzási módszereket ismerek, és hogy fogom őket alkalmazni azon, aki ezt tette a legeslegjobb barátnőmmel. Azt akartam, hogy megtudja, nem jó emberrel szemétkedett. Bár tudtam, hogy ehhez nekem soha nem lenne bátorságom, kötelességemnek éreztem a dolgot, és ez egy igencsak hosszú gondolatmenet -lett volna, ha Jenna nem kezdi el cafatonként mesélni a történetet.
- Nem.. nem tudom ki volt az, nem láttam az arcát.. Csak hallottam a kiabálást, ahogy mentem hazafelé. És.. és odamentem megnézni, mi az. És láttam, hogy az a férfi... Egy.. egy pisztolyt tartott a másik, nagyon ilyedt férfi fejéhez... aztán.. ó istenem, miért?
- Mi történt.. aztán, Jenna?
- Nem mertem odanézni.. de hallottam a lövést... és aztán amikor odanéztem a pasi épp engem nézett. Aztán elkezdtem futni.. ő utánam... és itt ráztam le a környéken. De szerintem tudja, hogy ide jöttem be... Shade, én nem akartalak belekeverni a dologba, annyira sajnálom.. én csak... - kezdett mentegetőzni Jenna, ami cseppet sem javított a helyzetemen, mert gyakorlatilag nem hittem a fülemnek. Úgy hangzott az egész mint valami uncsi mexikói szappanopera, csak éppen a jó kis nevek hiányoztak, amit minden percben kétszer kimondanak, nagy hangsúllyal. De nem hittem, hogy ez velünk történik. Reméltem, hogy nemsokára felriadok az ismerős csengőhangomra, majd diagnosztizálom, megpillantva az asztalomon az üres pizzásdobozt, hogy megint csak befaltam egy óriás duplasajtos pizzát, és hülyeségeket álmodtam. De nem, ehelyett ott ültem még mindig Jennával, mint egy idióta, csipkedtem magam (a filmekben erre mindig felkel az, aki épp álmodott- állítólag) és próbáltam lenyugtatni a barátnőmet.
- Figyelj, biztos, hogy látott téged?
- Igen, hisz üldözött... de úristen, miért pont velem történik ez?!
- Nyugi, biztos nem valami pszcihopata gyilkos, aki le akar mészárolni -mondtam elég szarkasztikus humorral a hangomhoz, hogy Jenna észrevegye.
- Ez nem vicces, Shade. És ha msot meg akar ölni minket? -hallottam, hogy Jenna kezdi elveszteni a fejét, és nem tudtam, mit csináljak vele.
- Figyelj, ennyire szerencsétlen még te sem lehetsz. Na gyere, aludjunk egyet! -mondtam, majd lekötött a felfújható matracom előhalászása a zoknisfiókom mélyéről.
Miután olyan háromnegyed ötkor elaludtunk, engem természetesen azonnal elkezdtek a rémálmaim gyötörni, de most nem a Mocsok volt, és nem Freddy Krueger, mint tegnap. Hanem egy fekete öltönyös, kopasz pasas, aki engem üldözött vadul ordibálva egy pisztollyal a kezében. Én meg csak futottam, futottam, de egy hang azt mondogatta a fejemben, hogy úgyis elkap, felesleges futnom, álljak meg szépen. Már épp fel akartam adni, amikor Jenna felkeltett, szinte sipítozva, olyan ijedt fejjel, mint amikor együtt néztük meg az új Fűrész filmet.
- Shade, kelj fel de gyorsan, úristen ezt nem hiszem el! -sipította Jenna az álmos fejembe, amiről tudhatná, hogy nem hat, nekem kell egy fél óra, hogy használható állapotba kerüljek.
- Mi van már, ég a ház? Vagy rosszabb? Justin Bieber koncert van a téren? Mert akkor az ágyam alatt találsz paradicsomokat, fél éve rohasztom őket.
- Nem, még valami annál is szörnyűbb, te jó ég! Shade, itt van az az ember. Tegnapról. Ott áll a ház előtt egy kocsinál. És vár. Már egy órája csak áll és vár.
- Mi van? - mondtam olyan elképedt fejjel, mint amikor a Vámpírnaplók 7. részének a végét olvastam.
- Gyere, nézd meg. De óvatosan, ha meglát végünk! -ez a mondat szinte vicces volt, a horrorfilmekben mondják ilyen hangsúllyal, a pizsipartira érkezett tinilányok, akik a film felét sem élik meg.
Odalopóztunk az ablakhoz, Jenna óvatos, nagyon-be-vagyok-tojva tekintettel, én mint egy zombi, aki bármelyik pillanatban ledőlhet a kanapéra és aludhat egy napot. Kinéztem az ablakon, továbbra is félkómás fejjel, majd a hajam is égnek állt: A pasi tényleg ott volt annál a drága, elsötétített üvegű kocsinál, napszemüvegben, fényes fekete öltönyben és kalapban. Azthittem egy percen belül elájulok, de ura voltam a helyzetnek. Jennával visszamentünk a szobámba, majd leültettem az ágyamra, és csak bámultuk egymást három hosszú percen keresztül.
- És most mi legyen? -kezdte aggodalmasan a barátnőm.
- Nem tudom. Tegyünk úgy, mintha nem lennénk itthon. Légy nagyon csendben.
Két óra lapítás után, a pasi elment. Jenna lenyugodott, de én nem. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. Tudtam, hogy ha kell addig üldöz majd minket -mivel már énis belekeveredtem-, amíg fel nem adjuk a dolgot. Vagy meg fog ölni. Túl sok krimt nézek, mondogattam magamnak. De ez nem segített. A pánik kezdett eluralkodni rajtam, jobban mint a matek témazáró előtt, amie egyáltalán nem készültem.
Egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek. Jennán látszott, hogy tervezget valamit, vagy két órán át gondolkodott elszánt fejjel, majd fogta magát, megköszönte, hogy törődtem vele és hazament. Én meg ott maradtam. Egyedül.
Nemsokára itt a következő rész, el tudom képzelni mennyire várjátok ;D Már megírtam, de gondoltam nem zúdítom rátok kis elmém egész csodás művelkedést, így át részekben adagolom a dolgot .. kérlek véleményt írjatok, építőkritikát is tárt karokkal fogadom :)
Luluka..^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése