Zenei ajánlatom a következő: (köszönet érte Szancsukának-www.nagygonoszovalis.blogspot.com )
Nagyon furcsa érzés volt beleesni a több tonnányi szemétbe, de mégis jobb, mint a betonon landolni, egy csúnya 'placcs' hang kíséretében.
Miután felgoftam, hogy éppen egy kukában vagyok, elkezdtem kievickélni. Azt a szagot a legrosszabb ellenségemnek sem ajánlanám, sem azt az érzést, amikor egy ki udja hány napos, rohadófélben lévő pelenka az arcodba csapódik.
Amikor kikeveredtem a kukából, elkezdtem futni. Nem tudom mennyit futottam, sem azt, hogy merre, de végül rájöttem, hogy a pasi nem követ. Körülnéztem. Még a városban voltam, de olyan környéken, amit még soha nem láttam. Majd azon kezdtem gondolkodni, hogy most mihez kezdjek, hova menjek. Tudtam, hogy egy ideig haza nem mehetek, mert oda biztos követni fog az az elmebeteg. Így hát sétálgattam, és elkezdtem kiagyalni a helyzet optimista nézőpontját. Nem nagyon sikerült.
Egy ideig még ott barangolhattam, mert arra eszméltem, hogy kezd sötétedni. Na most mit csináljak? -kérdeztem magamtól, arra számítva, hogy az a kis hangocska a fejemben előáll egy tervvel. De nem, hallgatott, nem akart segíteni nekem. Bezzeg amikor épp elegem van belőle, szinte ordít.
Ekkor eszembe jutott, a lehető legjobb ideiglenes megoldás: A férfi valószínűleg nem tudja, Jenna merre lakik. Csak az én címem tudja. És ekkor mintha megcsörrent volna a zsebemben a kulccsomómon a Morris család házának kis aranyszínű kulcsa. Mrs. Morris, Jenna anyukája még akkor adta, amikor nyaralni mentek, és rám bízták a cicájuk, Puby megetetését, aki naponta egy egész csirkét felfalt, már attól féltem, hogy rám veti magát, amikor megérkezem kezemben a kis ételtartóval.
Fogalmam sem volt, merre vagyok, de szerencsére úgy tűnt, a többi járókelő pontosan tudja. Így odamentem az egyik, eléggé szimpatikus nénihez, és rákérdeztem:
- Elnézést hölgyem, meg tudná mondani, merre találom a Lord Nelson gimnáziumot? -kérdeztem, mivel Jenna az iskolánk mellett lakott nem sokkal.
- De, hogyne tudnám kedvesem. - a néni az az igazi nagymama típus volt, nagyon kedvesen beszélt velem, pedig nem is ismert. - Itt menj tovább, fordulj jobbra, és már meg is látod a zászlót az épület tetején.
- Köszönöm szépen. Szép estét -mondtam a néninek miközben arra vettem az irányt, amerre mutatott.
Egy kis séta után tényleg megpillantottam a zászlót a gimnázium tetején, és nem sokkal utána a kis tetőszerkezetet, ahol a biológia-szakkörösök a kiskertjüket tartották, és ahova Jennával sokszor fellógtunk matek helyett. Amikor az iskola elé értem, már láttam is Jennáék házának kisvárosias, zöld tetőcserepét, és amikor a ház elé értem, furcsa otthonias érzés töltött el. Majd megint félni kezdtem. Szépen, kecsesen, óvatosan átmásztam a kerítésen, majd egy frissen összegereblyézett levélkupacra huppantam. Miután felálltam, és megszemléltem a föld- és fűfoltokat az amúgy égszínkék pólómon, a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Amint odaértem, elkezdtem kotorászni a hátizsákom legalján a kulccsomómat keresve, majd kb. öt perc után rájöttem, hogy egy külön kis oldalzsebbe tettem azt.
Mikor kinyitottam az ajtót, meghallottam Puby cica éhes, doromboló nyávogását. Örült nekem. Nem is csodálom: Mint utólag kiderült, szegény csórikám nem kapta meg a dupla csirkecombját, se reggel, se este. Ezért a hűtőhöz siettem és kikaptam neki egy vészhelyzetre félretett macskakonzervet, majd fáradtan végignéztem, hogyan tünteti el az aprócskának nem mondható cica, a hatalmas daráltmájas-csirkemellfalatkákat. Ezután úgy gondoltam, megpróbálok aludni. Persze nem így, ezért véletlenül betévedtem a hatalmas fehér fürdőszobába, majd véletlenül megmártóztam egy hatalmas kád forróvízben, majd tényleg csak merő véletlenségből kikölcsönöztm drága ex-barátnőm legfinomabb selyemhálóingét. A szobáján, és a szülei szobáján is látszott, hogy igencsak sietősen pakoltak el, mindenhol rendetlenség volt, az amúgy mindig tiszta és kifogástalan szobákban. Majd Jenna, amúgy elég nagy ágyát figyelem nélkül hagyva, átballagtam Mr. és Mrs. Morris ágyához, ami ezerszer kényelmesebb volt, mint Jennáé. Gondoltam, ha már gyakorlatilag betörök, és illegálisan tartózkodom a házban, adjuk meg a módját.
Olyan hajnali fél kettő felé megállapítottam, hogy egy finom fürdő, egy selemyhálóing és egy hatalmas, extrakényelmes ágy nem segít az elalvásban. Ezt csalódottan, mégis cseppet elégedetten vettem tudomásul. Csalódottan, mert eddig abban a tudatban éltem, hogy majd ha sok pénzt fogok keresni, lesz egy szuper kádam, ágyam és annyi hálóingem amennyit akarok. Elégedetten, mert ezután a kalandom után nem kell majd ilyenekre szórni a pénzt- feltéve ha túlélem a dolgot. Ha nem, akkor meg annyira se kell ilyenek miatt aggódnom. Ezeken a dolgokon gondolkozva végül álomba merültem.
Reggel meglepődtem, mert uyge Jenna szüleinek ágyában ébredtem. Még mindig el akartam hitetni magammal, hogy ez csak egy rossz álom. Egy ideig még élveztem a hihetetlenül puha matracot, majd lementem a földszintre, megetettem szegény Puby-t, majd magamnak is kerestem valami ennivalót.
Evés közben azon goldolkodtam, msot mitévő legyek. Nem csövelhetek itt addig, amíg az állítólagos barátnőm és a szülei haza nem jönnek, ennyire még én sem lehetek gyáva. Ezért evés után átöltöztem -kezdetben el akartam lopni Jenna legjobb ruháit, de végül csak bevágtam a koszos pólóm a mosógépbe- majd összepakoltam, csináltam egy szendvicset, a rákgolyókat, amiről időközben kiderült, hogy nem is szeretem Puby tálkájába szórtam, ezután fogtam magam és elindultam. Amint kiléptem az ajtón, ismételten elfogott az a furcsa érzés, hogy valaki követ. Ezt már komolyan kezdtem unni. Úgy érezteztem magam, mintha valami akciófilmben menekülnék az üldözőm elől. Ez igaz is volt, csak éppen nem volt biztos, hogy a végén élve kikerülök a kalandból, megtalálom életem szerelmét, majd mindenre elszánt tekintettel a távolba nézek, lassított felvételben, és a stáblista lepörög.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése