2011. július 29., péntek

Unbroken Dreams VII

.A mai zenét is Szancsukának köszönhetjük, én is köszönöm neki a sok zenét, ami inspirálóan hatott picinyke elmémre :D
Ismételten csak katt a továbbra ^^

- Figyelj, erről szó sem lehet. Még én sem hiszem el, hogy ez tényleg velem történik. Pedig őszintén, szerintem nem szolgáltam rá. De te még annyira sem. Nem akarom, hogy abba a hibába ess, mint én: Hogy segíteni akarsz valakinek, amiből utána sokkal nagyobb bajod lesz, mint annak akinek ez igazából a hibája lenne.
- De ez nem a te hibád. Te tényleg nem érdemled ezt. - mint valami jól megírt, de sablonos film szereplő.
Végül is nem akartam veszekedni, majd valahogy meggyőzöm, hogy hagyjon engem. De most egy kicsit szükségem van rá. De önző vagyok!
- Jól van... van valami amivel le tudnálak beszélni erről az őrültségről?
- Nincs. -vigyorgott a srác édesen, mert látta, hogy ezt a szócsatát ő nyerte.
- És akkor most mihez kezdjünk? Mit akarsz csinálni?
- Nem is tudom... -egy pillanatra elgondolkozott - mi lenne ha megmutatnám a környéket?
- Hát jó, ez egész jó ötlet. -mondtam, és annyira örültem. Annak, hogy nem vagyok egyedül. Annak, hogy végre számíthatok valakire.
Miközben azon a rengeteg kis utcán sétáltunk, eltűnődtem azon, Clay miért keverte bele magát a dologba, és hogy tudta ennyire... normálisan viselni. Majd egyszer megkérdezem, addig legalább gyárthatok elméleteket, ha unatkozok.
Már egy ideje sétáltunk, amikor elkezdett beesteledni. Szerintem mindketten egyszerre kezdtünk el gondolkodni ugyanazon, de végül Clay gyorsabb volt:
- Te, nem vagy éhes? Még van egy pizzázó amit nem mutattam meg errefelé.
- De, egy picit éhes vagyok. Rendben, menjünk.
Clay elvezetett egy olasz étterembe, ahol igaz minden tésztaféle volt, az emberek szinte csak pizzát vettek. Nem ültünk le, csak kértünk egy pizzát elvitelre, és Clay elvitt a pizzázó közelében egy parkba, leültünk a szökőkút szélére, és evés közben beszélgettünk. Mivel úgy vettem észre, egy időre nem akar magamra hagyni a srác, ezért gondoltam jó lenne, ha megismernénk egymást.
Olyan este 10 óra körül, amikor kifogytunk a témákból, rátértünk arra, hova is menjünk.
- Te hol laksz? Nem tolakodásból kérdezem, csak úgy érdekel.
- Itt a közelben. Tényleg, ha akarsz akkor mehetünk hozzám. Jobb mint egy parkban aludni, az biztos. - mosolygott, még mindig.
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy mi van, ha igazából Clay sem olyan aranyos, kedves mint amilyennek mutatja magát? De az nem lehet. Ennyire nem lehetek bizalmatlan, és ez a srác annyira megbízhatónak tűnt, hogy kiszaladt a számon, minden további gondolkodás nélkül:
- Hát rendben. - elég naiv voltam, de tényleg nem számíthattam senkire.
Tehát elindultunk a kihalt utcán, a gyér világítás mellett Clay kis lakásába. Ahhoz képest, hogy mostanra kb. 4 órája ismerem, egész nyugodtan mentem mellette. Ez furcsa, máskor igencsak bizalmatlan vagyok. Nem kellett sokat gyalogolni, hamar megálltunk egy kb. 4 emeletes, tetőteres társasház előtt. Clay előkotorta a kulcsát a zsebéből, és beengedett minket, mint a lépcsőház ajtaján, mint a negyedik emeleten elhelyezkedő,kis lakásén. Lepakoltam a cuccom, és körülnéztem: Aranyos kis lakás volt, igaz nem állt másból mint az egyik sarokban kialakított kis konyha, egy két személyes asztal, egy kanapé, és egy tévé. Valamint egy hálószoba egy ággyal és szekrénnyel, és onnan nyílt egy kis terasz. Persze fürdőszoba is volt. De a legjobb mégis a nappaliból nyíló kis tetőablak, ami alá Clay odatett egy magas széket ,így akármikor gond nélkül ki lehetett mászni a tetőre. Mindig is akartam egy ilyen lakást.
Clay hellyel kínált, majd csinált mindkettőnknek egy teát. Én leültem a kanapéra, ami megjegyzem nem a legkényelmesebb volt, és azon gondolkodtam, vajon miért ilyen kedves velem ez a fiú. Pedig nem is ismer. Ez a legtöbb embernek elég kifogás lenne ahhoz, hogy csak elmenjenek mellettem. Nekem is.
Miután megittuk a teát, én elmentem zuhanyozni. Végre. A forró víz alatt minden olyan egyszerűnek, olyan probléma mentesnek tűnt. Elgondolkodtam az életemen, és ismételten azon, hogy hol csesztem el. De megint csak ugyanarra jutottam mint tegnap este. Fogat is mostam, majd pizsamába öltöztem, ami az egyik elnyúlt pólóm és a kedvenc rövidnadrágom volt, amiket csak otthon bedobáltam a hátizsákba. Amikor kimentem a fürdőből, észrevettem, hogy Clay nincs ott. Valószínűleg a tetőn van. Felálltam az ütött-kopott székre, és igazam is lett. Clay, aki időközben átöltözött egy melegítő nadrágba és egy pólóba, kint ült a tetőn, és amikor felnéztem, épp engem bámult. Majd segített kimászni maga mellé, amiről őszintén nem tudom, neki egyedül hogy sikerült.
Körülbelül hajnali kettő lehetett, és mi még mindig ott ültünk és beszélgettünk. Majd Clay megjegyezte, hogy most már aludnunk, kéne, és hogy húzott nekem új ágyneműt, meg hogy majd segít lemászni.
- És te hol fogsz akkor aludni? -kérdeztem bizonytalanul.
- Majd a kanapén. -mosolygott Clay- Amúgy most már tényleg menj aludni. -kezdett el bemászni az ablakon, majd visszanyújtotta a kezét és segített lemászni. Ezután ő levetette magát a kanapéra, majd jó éjszakát kívánt és figyelte, ahogy lassan elfordulok a picike hálószoba felé. Bent vaksötét volt, a redőny lehúzva, minden tökéletes az alvásra. Ledőltem hát az ágyra, ami meglehetősen puha volt, és kényelmes.
Picit forgolódtam, de azért megállapítottam: Itt sokkal jobban aludtam, mint az elmúlt napok akármelyikén is. Rájöttem, hogy egy jó kis zuhany, egy szakadt póló, és egy kényelmes ágy sokkal jobb alvási körülményeket ad nekem mint a hatalmas kád-selyem pizsi-luxus matrac kombináció. De lehet, hogy a békés alvásomnak az volt az oka, hogy a szomszéd szobából hallottam Clay megnyugtató szuszogását. Eltűnődtem, mennyire vékonyak lehetnek a falak, majd azon kaptam magam, hogy már reggel is lett. Rémálmok nélkül aludtam, ilyen is rég volt.
Annak ellenére, hogy elég korán keltem, kipihentnek éreztem magam. Nagyon jól aludtam. Felkeltem, átöltöztem, majd miközben épp a hajamat fésültem, megéreztem a szalonnás tojás összetéveszthetetlen illatát a nappali-konyhából. Kicsoszogtam az illat irányába, és megláttam Clay-t ahogy éppen a tojást csúsztatja a serpenyőből egy nagy tányérra.
- Ugye nem én keltettelek fel? -úgy látszik megijedt, hogy netalántán tényleg felkeltett volna.
farkaséhséggel a hangomban.
- Tojást, meg sütöttem mellé szalonnát, remélem szereted. -mosolygott, miközben a gyorsan megterített asztal közepére tette a tálat, rajta az ínycsiklandozó reggelivel.
- Van olyan aki nem szereti a szalonnás tojást? -kérdeztem némi kétkedéssel a hangomban, majd leültem az egyik székre. Clay is leült velem szembe, megvárta, hogy szedjek én, majd ő is hozzálátott a reggelijéhez. Nagyon finom volt, meg is jegyeztem, hogy Clay milyen fantasztikusan főz, amire ő csak hihetetlenül aranyosan mosolygott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése