2011. augusztus 14., vasárnap

Unbroken Dreams XVII.


Drága olvasóim! Örömmel tudatom veletek, hogy ezt a sztorit nemsokára befejezem, és már írok egy másikat is. Abból olyan 4 fejezet van meg :))
Nos, következzen egy kis zene, köszönet Szancsukának
Folytatásért katt a továbbra :)))



Reggel amikor felkeltem, annyira kipihentnek éreztem magam. Nagyon jól aludtam, rémálmaim, mint egy ideje, most sem voltak. Megfordultam, és hosszan bámultam a mellettem alvó Clay-t. Annyira boldog voltam. Minden tökéletes volt. Megint nem telt bele sok időbe, hogy Clay felébredjen.
- Jó reggelt. -mondta Clay aranyosan mosolyogva, picikét álmosan.
- Neked is. -mondtam én, majd odabújtam a fiúhoz. Ő átölelt, és így feküdtünk egy ideig,. Közben én most duplán hálás voltam a szüleimnek, hogy ilyen üzletemberek. Akármennyire is rossz, hogy ennyit utaznak, azért van jó oldala is. Kiskoromban nagyon lelombozott, ha anyáék egy hétre lepasszoltak a nagynénimékhez. De mióta nagyjából felnőtt lettem, már élvezem, hogy egyedül lehetek itthon. Akkora bulikat rendezhetnék, szétverhetnénk a házat, és még takarítani is lenne időnk, anyáék soha nem tudnák meg. De én nem használom ki a bizalmukat. Mondjuk lehet, apa jobban örülne egy egetrengető bulinak, mint ennek.
Már lassan 10 óra felé járhatott az idő, amikor Clay hirtelen felkapta a fejét, és mintha eszébe jutott volna valami.
- Ajj, elfelejtettem, hogy Jennával kell találkoznom. Megint. Muszáj mennem Shade. - látszott rajta, hogy egyrészt nem akar menni, ami picit növelte az egómat, viszont tudta, hogy ha hosszú távon velem akar maradni, akkor mennie kell stratégiákat kidolgozni.
- Csak egy picit maradj még, kérleeeek. - próbáltam olyan bociszemekkel nézni, ahogy ő szokott, nem hiszem, hogy nagyon fantasztikusan ment, de őt meghatotta, és megadottan dőlt vissza mellém.
- Végülis... Jenna sem hal bele egy óra késésembe, neki 2 óra az átlaga. - keresett önmagának is kifogásokat Clay. De kis becsületes. Amikor már egy ideje ezen járt az agya, nekem eszembe jutott a titkos fegyverem. Érezve a győzelmet nyúltam a telefonomért, és mint a legnagyobbak pötyögtem be Jennának sms-ben, hogy Clay most egy picikét nem ér rá, majd elmegy hozzá, ha elengedem. Tudtam, hogy ezzel biztosan meg fogom hatni a brátnőmet, és ugyan előre sajnáltam Clay-t, miket fog Jenna rázúdítani ahogy megérkezik hozzá, nem nagyon érdekelt. Clay túléli.
Nem telt bele két percbe, Jenna máris írt vissza egy elég boldognak tűnő üzenetet, állapítottam ezt meg a kismillió szmájliból. Szeritnem megérti.
- Épp most intéztem el Jennánál, hogy ma akkor mész amikor akarsz. -mondtam picit öntelten.
- Hogy érted ezt el? - faggatott Clay, aki míg én sms-eztem, folyamatosan kifogásokat keresett, és magát győzködte.
- Titok. Vannak fegyvereim.
- Mindegy is. - mondta Clay, majd látszott rajta, hogy megnyugodott affelől, hogy Jenna nem tépi le a fejét, hogy késeik. Közelebb húzódott hozzám, és odahúzott magához. A hajamat simogatta, majd befeküdt mellém, hogy a fejünk egy vonalba került. mielőtt megint megcsókolt, még megjegyezte, hogy nagyon kis sunyi vagyok. Én kezdtem büszke lenni magamra, hogy így el tudtam intézni Jennát, aki most valószínűleg azon gondolkodik, hogy mit csinálhatunk. És szerintem el tudja képzelni. Aztán azon is gondolkozhat, hogy tegnap este mit csináltunk. Ezt se Clay, se én nem fogom megúszni. De megéri ez is.
Aztán kb. egy óra múlva Clay-nek tényleg mennie kellett, és én is megértettem. Felöltözött, adott egy gyors puszit, majd már ment is Jennához. Húú, szegény. Jennának piszkos faggatóeszközei vannak. De a za baj, hogy azokat rajtam is be fogja vetni. Gondotlam egyet, és felhívtam jennát. Meg akartam kérni, hogy Clay-t kímélje meg.
- Szia Shade, mizu? -hallottam a hangjában a kíváncsiságot.
- Öhm. Szia, csak azt akartam mondani, hogy Clay már úton van hozzád.
- Ja, helyes. Figyelj, megértelek titeket, és erről majd beszélgetünk, ne félj, de most vannak fontosabb dolgok is, tudod.
- Tudom Jenna. Ja, és kérlek kíméld meg Clay-t.
- Óóó, oké. - gondolom nem állt szándékában, és ezután sem fog, de egy próbát csak megért a dolog.
Olyan délután hat óra felé megcsörrent a telefonom a Jennának beállított csengőhanggal. Elmondtam egy gyors imát, majd felvettem. Jenna közölte, hogy Clay elment, otthon van és megkérte, hogy ne hozzám jöjjön. Mert ő útban van egy kis pizsipartira. Mondta, hogy nem kell félnem, hoz popcornt, majd letette. Igen, erre volt nekem szükségem. Utáltam Jenna kis csajszis pizsipartiait. De most mondjuk jó lesz kibeszélni mindent vele, annyira hiányzott. csak az a baj, hogy a mindenbe beletartozik a tegnap este is, amiről nem akartam Jennával beszélni. De ezt nem én döntöm el.
Így hát anélkül, hogy feleslegesen elterveztem volna mit mondok a barátnőmnek, mert úgyis kiszedi belőlem amit akar, kiválogattam néhány kedvenc filmünket a nappaliban lévő DVD-állványról, és kitettem az asztal közepére. Előszedtem néhány puha, fehér takarót, és plusz párnákat, majd felpakoltam őket a kanapéra. Nem i9s kellett soakt várnom, még a párnákat igazgattam amikor Jenna már a csengőnket nyomta. Kinyitottam az ajtót, és megöleltem a barátnőmet. Annyira hiányoztak ezek a csajos esték, akármennyire is inkább egy jó kis koncerten töltöttem volna őket. Jenna szokás szerint nálunk öltözött át a kedvenc Hello Kitty-s pizsamájába , majd bevágta a popcornt a mikróba. Én ezidő alatt kapcsoltam egy kis zenét, és kipakoltam a körömlakkjaimat, valamint azokat, amiket Jenna hozott.
Nem kellett öt perc, Jenna már vigyorogva jött ki a konyhából, kezében egy hatalmas tál kukoricával. Leült mellém, eldöntötte, melyik filmet nézzük, majd miután leecsetelte, mennyire jó ez az este, és, hogy mennyire hiányoztam neki, rátért arra, ami eddig fúrhatta az oldalát. A tegnap estére. Kezdetnek vetett egy jelentőségtelejs pillantást a szobámban lévő, bevetetlen ágyra. Én erre lesütöttem a szemem, és elpirultam.
- Nos... szeritnem tudod mit akarok kérdezni.
- Szerintem te meg tudod, hogy nem akarok válaszolni.
- Igen, tudom. De muszáj lesz. Shade, te vagy a legjobb barátnőm, egy ilyet meg kell osztanod velem. Muszáj lesz. Nyugi, nem adom tovább senkinek. És Clay amúgy is mindent elmondott már. -Jenna piszkos eszközökkel harcol. Clay nem mondana el egy ilyet Jennának. Soha. Vagy de?
- Ha Cay elmondta ,akkor már tudod, és akkor nem faggatnál, hanem részleteznél. Ne próbálj hazudni nekem, túl jól ismerlek, Jenna.
- Igazad van. Bocsi, de muszáj megtudnom mi volt. Te vagy a legjobb barátnőm, Clay pedig a másodunokatestvérem. És annyira örülök nektek. Szóval, mi volt drága egyetlen barátosnőm?
- Szerintem tudod te azt. És én nem fogom elmondani.
- szóval...? -vetett Jenna izgatott pillantást az egyre vörösebb arcomra.
- Igen Jenna, igen! Nem hanyagolhatnánk a témát?
- Jó... megtudtam amit akartam, nem is számítottam többre. Főleg tőled. -vágta be a durcit Jenna, ami tartott kb. öt percig, a hatodik percben már a lábkörmömet festette pirosra.
- Jenna, miért pont pirosra?!
- Hát mert csak. Tetszeni akarsz Clay-nek vagy nem?
- Szerintem neki kifestetlen körmökkel is tetszem.
- Nem baj, ne rontsd el az örömömet. -mondta Jenna, majd elővette a kicsi, csillogós körömmatricákat. Próbáltam ellenekzni, de Jenna rámszólt, hogy ne kenjem el a körmömet. Hagytam magam, bár nem tudtam, hogy fogom leszedni ezeket a csillogós csodákat a körmömről. Miután a lábamat befejezte, és én kivertem a hisztit a műkörmös dobozt meglátván, amit a kezemre szánt, úgy döntött ,azt is csak kifesti és felmatricázza. Én ennek örültem. A kezemet is pirosra festette, és mire kés lett nem is nézett ki olyan hülyén. Azövén nem volt mit csnálni, a lábkörme franciás volt, a kezén rózsaszín csillogós műköröm. Fájdalmas.
Az este további részében minden filmet megnéztünk amit kikészítettem, majd olyan hajnali négy óra felé elmentünk aludni, azonban a nagy melegre való tekintettel kivittük az ágyneműket a teraszos matracra és napfelkeltéig  beszélgettünk. Aztán a szemünkbe sütött a nap, így két ventillátorral, 4-es fokozaton aludtunk délig a szobámban. Délben is a csengőre keltünk fel.
Én mentem ajtót nyitni, és arra számítva, hogy Clay fog előttem állni, nem is néztem ki. Kinyitottam az ajtót, hát Clay volt? Nem. Az az idegbeteg pszcihopata. Ott állt előttem. Az ereimben megfagyott a vér, mozdulni sem bírtam, pedig kedvem lett volna elájulni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése