Unbroken Dreams XVI.

Helóka, még élek :) 
Tudom, nem tettem ki új részeket...
Tudom, köcsögség...
Tudom, úgysem olvassa senki...
Tudom, ha valaki eddig olvasta, az már nem olvassa....
De csak azért is kirakom! Csak, hogy jobban érezzem magam. És ha ezt most olvasod, az Isten őrizze meg jó szokásodat, gyere vissza máskor is!
És ha még ezt is olvasod, akkor igazán elolvashatnád az egész részt is. a kedvemért, kérlek. - kérlelte Luluka olvasóját bánatos kiskutya szemekkel.
Amúgy büszkén kijelentem, hogy a sztori pár napon belül kész lesz! Még egyetlen egy jelenetet tervezek megírni! Persze ti ennek még a felét nem olvastátok, ti még sokáig fogjátok a soraimat olvasgatni... Na jó nem bízom el magam :)
A zenét, mint mindig, Szancsukának köszönhetem :)))

Katt a továbbra és jó olvasást! 

A ti drága egyetlen és egoista Lulukátok. 

 Anyáék még a Nickelback koncert estéjén lebonyolították az új lakásunk megvásárlását: Nagy előnyökkel jár az, ha az ember apja ingatlan ügynök, ráadásul az egyik legkeresettebb. szerdán becuccoltam a dobozokat a szobám közepére, ami fantasztikus volt: Saját fürdőszobám volt, egy nagy sarokkáddal, és követeltem egy zuhanykabint is, a szoba maga hatalmas volt, és új bútorokat kaptam bele, ráadásul átfesthettem. Volt egy külön teraszom is, ami nem volt ugyan nagy, de ami a legjobb volt benne, hogy az egyik felét egy direkt oda szabott matrac borította, ami vízálló volt, így nyugodtan kint lehetett hagyni esőben is. Az előző lakónak nem kellett, így nekem adta ezt a fekete, kényelmes csodát. Már el is képzeltem, milyen jókat fogok itt aludni a csillagok alatt. Miután a dobozaimat lecuccoltam a szoba közepére, Clay segítségével persze, aki hihetetlen módon, három olyan dobozt hozott egyszerre, amiből én egyet is alig bírtam. aztán letakartuk a dobozkákat, és én elhoztam a nappaliból a festéket, mivel anya azt mondta, a szobám kifestését rám bízza, a másikat is én csináltam. Clay drága persze ebben is segített, így egy délutánon át kentük be a falaimat a gyönyörű, narancssárga festékkel. Nagyon jó buli volt, főleg Clay-jel, aki nagyon viccesen nézett ki a papíroverallban, narancsásrga foltos fejjel és hajjal. 
Mánsap már megszáradt a festék, így a drága jó költöztetők már hozhatták is a bútoraimat: Nekem egy fekete franciaágyra, hozzá egy fekete íróasztalra, majd egy ugyanolyan szekrénysorra esett a választásom, ami a hullámos falitükörrel, és a három fehér babzsákkal egészült ki. Ezután a munkások elmentek, és mi Clay-jel feltettük a polcokat a falra, helyet hagyva a hatalmas, egyedi képnek a falon, ami nagyon régóta megvan nekem, az előző szobámat is ez díszítette. Imádtam: egy csodás, nagyvárosi életképet ábrázolt, fekete fehérben, és egy színes szivárvány futott át az égen. Még anyu vette nekem a 13. szülinapomra, egy utcai festőtől. A polcokra, az asztalra, és az ágyhoz tartozó éjjeliszekrényre kipakoltuk a kisebb cuccokat, amik eddig is a polcokon voltak, majd, míg Clay feltette a fal tetejére a kisebbnél kisebb izzókat, amik majd reményeim szerint nagyon hangulatosan fogják megvilágítani a szobát, én addig sorban bepakolgattam a hatalmas szekrénybe a ruháimat, és az aljába a cipőket. Majd már csak kis simítások hiányoztak: A dobozokat kipakoltuk az előszobába, a fehér, puha szőnyeget leterítettük, és én persze kiraktam a temérdek poszteremet, és az éjjeliszekrényemre egy képet róla, és Jennáról, és egy közös képünket Clay-ről, valamint a kedvenc ballagási képemet anyukámékkal. Amikor végeztünk, már körülbelül éjfél lehetett. Fáradtan ledőltünk a kinti matracra, amire temérdek színes díszpárnát tettünk egy órával ezelőtt, majd csak beszélgettünk, a hangulatos világításnál, aztán azon kaptam magam, hogy már reggel is lett. Reggel. Ahogy felkeltem, a nap a szemembe sütött, de nem lehetett több olyan hét óránál. Mellettem Clay még aludt. Hopp. Valószínűleg tegnap nagyon elaludtunk. Még abban a melegítőben és pólóban voltam, amiben a szobámat csináltuk. Felültem az ágyban, és finoman megráztam Clay-t. Nem akartam elérni azt a kínos jelenetet, amikor anyuék boldogan jönnek jóreggelt kívánni az új szobámba, én pedig Clay-jel egy ágyban alszom, majd zavartan magyarázkodnunk kell, hogy nem, nem csináltunk semmit, csak elaludtunk, meg ilyenek. Clay először azt mormogta, hogy csak még öt percet adjak neki, majd meglepődött. Úgy látszik, ő sem emlékszik, hogy aludtunk el. 
Miután átlopakodtam anyáékhoz, akik az új ágyukban szerencsére még mindig aludtak, és visszalopakodtam, Clay pedig kilopakodott az ajtó elé, és megvárt, amíg felöltözök. Öt perc múlva már lefelé mentünk a lépcsőn, anyáékat meg egy kis kávé, és egy üzenet tőlem üdvözölte, miszerint elmentem Clay-jel. 
Amint Clay lakása felé sétáltunk, hogy a fiú átöltözzön, arról beszélgettünk, hogy mekkora veszélyt jelent számunkra az az idegbeteg vérfarkas. 
- Arra gondoltam, hogy elmondom a dolgot a család többi tagjának, például az apámnak. De félek, hogy azzal veszélybe sodornálak. Nem tudom, ki, hogy van vele... nos, van aki úgy gondolja, a titkunkat meg kell őrizni. Minden áron. De van aki lojálisabb nézeteket vall, például én. Én nem ragaszkodom ilyenekhez. 
- szóval akkor... nekünk kell megoldani a dolgot? 
- Igen. Sajnálom. Nem tehetünk mást, a legokosabb dolog, ha óvatosak leszünk. A nagybátyám igen erős vérfarkas, és kíméletlen.De lehet az lesz a vége, hogy segítséget kérünk.  -modnta, majd a szemem a még mindig csúnya sebhelyére tévedt az arcán. A saját nagybátyja tette ezt vele. És miért? Mert meg akart védeni engem. Annyira szar volt ilyen gyengének lenni. Kezdtem érteni Bellát az Alkonyatból. Amikor akik körülvesznek, mind erősebbek mint te, és te segíteni akarsz, de legbelül tudod, hogy ha a fenekeden maradsz, az a legnagyobb segítség. Ugyanakkor hajt a tettvágy, hogy ne te legyél az, akit védelmeznek. És ugyanakkor szereted ezeket az embereket. 
Clay elmondta, hogy valószínűleg nem fogjuk látni a nagybátyját a következő holdtöltéig, mivel tudja, hogy ő emberként nem győzi le Clay-t. -ezt a drága olyan egoistán mondta, mint még soha semmit. 


Aztán két unalmas, eseménytelen hét múlva, már igen közel volt a telihold estéje, és Clay egyre inkább feszültebb és hirtelenebb lett. Nem tudtam, hogy a nagybácsija miatt ilyen ideges, vagy alapjáraton... csak mert telihold lesz. Nem tudom, hogy működnek az ilyen dolgok, és nem is akartam megkérdezni Clay-től. 
Aztán egyik nap, reggel a szüleim keltettek. Fél hétkor. Hisz még nem rég aludtam el. 
- Kicsim, Shade. Kelj fel! - mondta anyám, aki így utólag megnézve... mi a fenéért volt ilyen korán kosztümben, és magassarkúban. És apa... ő miért volt öltönyben, nyakkendőben? És mit keres az a két bőrönd az ajtómban? 
- Elutaztok? -kérdeztem álmos hangon. 
- Igen kicsikém. Most hívtak az irodából, hogy sürgősen el kell utaznom, közbejött egy igen fontos ügyfél. Apád pedig most Londonba megy, a konzultációra az egy éves eladási statisztikáról. -mondta, amiből én csak annyit fogtam fel, hogy elutaznak. 
- És mikor jösztök? 
- Nem tudom kicsim, nem tudom. De minimum egy hét. Lehet, hogy több. Itt hagyhatunk, ugye, jó leszel? 
- Igen anya, mint mindig. 
Felesleges volt megkérnem őket, hogy csukják be az ajtót. Már nem tudtam volna aludni. így hát felkeltem, és nagyokat ásítozva elbúcsúztam a szüleimtől. 
A délelőttöm és a délutánom hihetetlenül unalmasan telt. Clay-t nem tudtam hívni, valami dolga volt Jennával, amire én inkább nem voltam kíváncsi. Így hát a tévét bámultam egész nap, be-be aludtam a Második élet című csodálatos szappanopera nevezetű dolgon. Nagyon izgalmas volt a mai rész is, mondhatom: Marichuy megcsalta Huan-Miguelt Arturo-val, pedig Arturo épp tegnap jegyezte el Christina-t. Baromira izgalmas. Már csak azt vártam, hogy egyszer Hugo odalép Alejandro-hoz és azt mondja: Alejandro, el kell mondanom neked Valamit. A keresztapád... egy majom! -és itt sejtelmes zene, közelítés Alejandro meglepett arcára, majd stáblista. Ez nem következett be, vagy csak átaludtam. Aztán hat óra fele úgy döntöttem, úgysem fogok egy ideig aludni, hát leveszem a pizsamámat, és felveszek valami mást. Éppen egy szürke rövidnadrágba ugráltam be szokásom szerint, a kedvenc piros pólóm már rajtam volt ,amikor csengettek. Nem tudtam ki lehet az, ezért lehalkítottam a zenét, és lábujjhegyen az ajtóhoz lépkedtem ,ahol kilestem a kukucskálón: Bevált stratégiám volt ilyenkor, hogyha egy szórolapokkal idegesen mosolygó emberkét látok, akkor visszalopózom a kanapéra, és úgy teszek mintha nem lennék itthon. De ehelyett Clay-t pillantottam meg, édesen vigyorogva, kezében egy pizzásdobozzal. Így hát eszembe se jutott a tervemet használni, gyorsan kiynitottam az ajtót, és gyakorlatilag Clay nyakába ugrottam, aki alig bírta megegyensúlyozni a kezében tartott ínycsiklandóan illatozó pizzát. 
Közöltem vele, hogy anyáék elutaztak egy időre, aminek így utólag örültem, legalább akkor nem lesznek itthon, amikor ez az idegbeteg elszabadul. Majd kimentünk a teraszomra, amit csodásan megvilágított a Clay által felszerelt, az erkély korlátjának szélén elhelyezkedő, halvány fényű lámpa. A pizza a méretéhez képest hamar elfogyott, és a doboz hamar a kis teraszom másik végébe került, általam. Clay annyira édes volt, azon kezdett idegeskedni, hogy biztosan szerettem.e ezt a pizzát. De megnyugtattam, hogy megint eltalálta a kedvencemet. 
Már rég kifogytunk a témákból, persze lett volna miről beszélni, de hirtelen megint mindketten csak a másikat bámultuk. Erről eszembe jutott az az este, az első csók. A parkban. Az omladozó kis színpad tetején. És most is valami hasonló helyzet állt fent, csak most Clay nem olyan félénken fogta meg a kezem, hanem inkább vágyakozással, némi birtoklással. Tudta előre, hogy nem fogom elrántani. Akkor este félelem, és kétkedés volt a mozdulataiban. De most is ugyanaz lett a vége a kézfogásnak, a csók. De most nem olyan kis tipikus elcsőcsókosan csókoltam őt én sem, hanem ahogy azt kell, a nyaka köré fonta ma kezem, a hajába túrtam, és minél közelebb húztam magamhoz. Nem tudom, mióta csókolózhattunk így, nekem egy percnek tűnt, de lehet, hogy már több órája, amikor Clay egyszercsak egy megfontolt mozdulattal felkapott, de nem hagyta abba a csókolózást, egy picit megállt velem, hogy nem kezdek-e kapálózni. Mintha megint picit bizonytalan lett volna. Majt a karjában tartva bevitt a szobámba, letett egy picit, és a szemembe nézett. Megint a kezemet fogta, és én csak álltam és bámultam. Bele, abba a hihetetlenül mély szemébe. 
- Szeretlek. Mindennél jobban. - mondta. Három egyszerű szó volt, nekem mégis minden másnál többet jelentett. 
- Én is, nagyon szeretlek. -az övé jobban hangzott, de akkor csak ennyi telt tőlem. Clay keze lassan a hátamra csúszott, és megint csókolózni kezdtünk. Aztán Clay finoman, mégis olyan romantikusan a mögöttünk lévő hívogatóan kényelmes ágyra fektetett, de továbbra is engem csókolt. 


Óóóó, ez a második kedvenc részem... :D Várom a véleményeket és bocs a hibákért :)